Mivel
az előző fejezethez kaptam egy komit (mégegyszer köszönöm IR*) úgy döntöttem,
hogy jó hosszú részt hozok most nektek ;)
-Miért
akadnék ki? Tudom, hogy az álkapcsolatokkal járnak csókok és kedves szavak is,
de bízom benned, hogy te Zayn-t szereted és nem Harry-t, és remélem, ha
visszaszerzed Zayn-t, összehozol Harryvel. -mosolyodott el, adott egy cuppanóst
az arcomra, majd kibicegett a szobámból.
-Köszönöm Enci. -suttogtam csak úgy magamban, s nehéz szívvel a telefonom után nyúltam.
*PhoneBook --> Harry Styles --> calling..* To be continued. :)
***
Másnap korán reggel felkeltem, s apám
tiltása ellenére elmentem otthonról futni.
Fülhallgatóval a fülemben futottam át a
parkon, amikor Harry hívott
-Mond -váltottam át sétára, miközben
felvettem a telefonomat.
-Oké, gyere a Bercy Stadion (Párizs, FR)
hátsó bejáratához este 7re, mi 6tól próbálunk, a koncert pedig 8kor kezdődik.
Magaddal hozhatod egy barátnődet is. -hadarta el Hazza.
-Tegnap este nem tudtad volna mondani,
hogy ma lesz a koncert, és itt Párizsban?! Akkor ki se mozdultam volna a
lakásból. -álltam meg hitetlenkedve. Azt hittem, lesz még pár napom
felkészülni.
-Amit küldtünk levelet, benne van a
koncert időpontja, de ezek szerint el sem olvastad. -szomorodott el a hangja.
-De! De, elolvastam, csak mostanában sok
mindent kell észben tartanom, és kiment a fejemből, hogy ma van. -hazudtam
gyorsan, s átrohantam az út túloldalára.
-Ja értem. -hallatszott a hangján, hogy
mosolyog.
-Jó reggelt, egy Vogue-t kérek. mondtam az
eladónak a kis bódéban, aki amint kifizettem, át is nyújtotta a divat magazint.
-Köszönöm.
-Te olvasol ilyeneket? -kúszott feljebb
vagy két oktávval Harry hangja.
-Olyan nehéz elhinni? -nevettem fel
reakcióján. Jó volt vele ennyi idő után gondtalanul beszélgetni.
-Őszintén? Az! -nevetett most már ő is.
-Harry, akkor találkozunk 7kor jó? De most
le kell tennem. -mondtam, mikor megláttam a felém igyekvő Scott-ot, aki vad
integetésbe kezdett. Mosolyogva visszaintettem neki.
-Oké, akkor 7kor, és ne késs!
-Szia. -szakítottam meg a hívást.
-Scoooot, te meg hogy kerülsz ide? -öleltem át vigyorogva.
x Harry szemszöge x
-Oké, akkor 7kor, és ne késs! -mosolyodtam
el, ám mosolyom hamar le is hervadt.
-Szia. -éééés kinyomta. Meg se várta, hogy
elköszönjek.
-Na Harry, kivel folytattál ilyen érdek
feszítő beszélgetést? -ült le mellém Louis.
-Senkivel. -ráztam a fejemet, s beleittam
a poharamba, de a tartalmát egyből ki is köptem a mosogatóba.
-Liaaaam! -kiabáltam.
-Mi van? -sétált ki halál nyugodtan az
említett a fürdőből.
-Amikor megkértelek, hogy készítsd el a
reggeli ébresztőmet, a dupla csokis kakaómra gondoltam, és nem erre a szennyre.
-öntöttem ki az egész kávét a mosogatóba.
-Mi bajod a kávéval? -töltött belőle
magának egy bögrével.
-Harry utálja a kávét. -tájékoztatta Louis
Liam-et, aki egy egyszerű váll rántással elintézve bement a Niall-el közös
szobájába.
-Komolyan néha olyan, mintha csak 2 hete,
és nem 2 éve élnénk szinte együtt. -ráztam a fejem, miközben belekezdtem a
kakaóm készítésébe.
-Szóval kivel is beszéltél? -nyújtotta oda
Tommo a kakaó port, miközben é 3 kocka csokit tördeltem bele egy bögrébe, majd
felöntöttem tejjel és beraktam a mikróba.
-Mondom, hogy senkivel. -támaszkodtam neki
háttal a pultnak.
-Nem tudhatom, hogy kit hívtál meg a
koncertünkre? Ugyan már! A legjobb barátod vagyok, nekem elmondhatnád.
-mosolygott rám.
Mivel senki nem volt a közelben, úgy
döntöttem, neki mondom el először, hogy "együtt vagyunk" Lilivel.
-Lilit hívtam meg. Tudod egy ideje már
felvettük egymással a kapcsolatot, és háát..
-Együtt vagytok? És én nem is tudok róla?
Mióta tart ez?! -akadt ki..
-Igen, de csak mert nem akartuk, hogy Zayn
megtudja, de most elérkezettnek láttuk az időt, hogy ne kelljen tovább
titkolóznunk. -hazudtam mint a vízfolyás.
-Mióta tart? -mászott bele Lou az arcomba
összeszűkített szemekkel.
-4 hónapja. -vigyorogtam bocsánat kérően.
-Menj a fenébe Harold! -vágta be a
műdurcit, majd vissza ment a szobánkba, hogy kiválassza a ma esti ruháját.
*pitty-pitty-pitty* Közben pont kész lett
a kakaóm.
x Lili szemszöge x
-Apád komolyan ennyire kiakadt? Nem semmi.
-nézett rám tágra nyílt szemekkel Scott, miután beültünk egy kajáldába, s
elmeséltem neki apám reakcióját.
-Komolyan. -nevettem rajta. -A legjobb az
egészben, hogy ma este nagyon el kéne mennem a Bercy Stadionhoz, de fogalmam
sincs, hogy hogy fogok kilógni.
-Kérd meg anyudat, hogy foglalja le
valamivel apádat.
-Még meggondolom. -kaptam be egy sült
krumplit, s tekintetem a falon lévő órára tévedt. -Úr isten! Már ennyi az idő,
rohannom kell, bocsáss meg. -ugrottam fel az asztaltól, s már mentem is volna,
ha Scott nem ránt vissza a csuklómnál fogva.
-Holnap velem vacsizol?
-Persze, +44574092352, majd hívj.
-diktáltam le neki a számom, majd rohantam is haza.
***
-Jó reggelt -estem be a bejárati ajtón,
majd a konyhába mentem, ahol anyu és Enci reggeliztek.
-Neked is, merre jártál kincsem? -kérdezte
anyu, míg Enikő fél vállról dobott egy "csövi'-t.
-Futni voltam -ültem le az asztalhoz, s
tettem két szelet vajas pirítóst a tányéromra. -Apa még fel sem kelt?
-kérdeztem, miközben juhar szirupot öntöttem a pirítósokra.
-De. Hajnali 3kor indult a gépe Los
Angelesbe. -ivott bele anyu a teájába, én pedig majdnem elejtettem a kést, ami
a kezemben volt.
-Mennyi időre ment?
-1 hónapra. -kacsintott rám Enci.
-Na, eldöntöttétek már, hogy miben mentek
a koncertre? -vigyorgott anyu, nekem meg tátva maradt a szám.
***
Végül ezt a rózsaszín virágmintás ruhát
vettem fel:
Encire pedig nagy nehezen rá imádkoztuk
ezt:
Anyu 7 előtt 5
perccel tett ki minket a stadionnál. Megbeszéltük, hogy majd ha haza akarunk
menni hívunk egy taxit, elköszöntünk, majd a hátsó bejárat felé vettük az
irányt.
-Gondolkoztál már
azon, hogy hogy fogsz köszönni Harry-nek? -kérdezte Enikő, ezzel rámhozva a
szívbajt.
-Még nem..
Szerinted mit kéne tennem? -estem kétségbe.
-Szerintem hagyd,
hogy Harry vezessen. -nevetett fel testvérem, s jókedve rám is átragadt, s vigyorogva
léptünk a bazi biztonságihoz.
-Nevetek?
-kérdezte unottan.
-Lili, és Enikő
Gray.
-Igen, Lili Gray
van, de Enikő nem szerepel a listán.
-Harry azt mondta,
hogy akárkit hozhatok magammal, nem lesz gond. -mondtam magabiztosan, mire az
őr rövid gondolkozás után mindkettőnket beengedett.
-Így kell ezt.
-vigyorodott el Enci, majd elindultunk a hosszú folyosón, feltehetőleg a
színpad felé.
-Te én nem látok
ismerős arcokat, csak egy csomó izééét.
-Izééét? -néztem
Enikőre, s majdnem kitört belőlem a röhögés, amikor megláttam egy barna alapon
szőke hajú srácot.
-Andyyyy!
-kiáltottam, s elindultam felé, magam után húzva a meglepett Enikőt.
-Lili? -nézett rám
hatalmas szemekkel, s mikor odaértem, már tárt karokkal várt. -Jó téged újra
látni! -szorongatott meg, én meg őt.
-Téged is. Had
mutassam be a tesómat, Encit. -mutattam rá, ő pedig nagy mosollyan az arcán
mellém lépett.
-Enikő Gray.
-Szia, örülök,
hogy megismerhetlek. -húzta magához őt is, Enikő pedig megilletődve, de
visszaölelt. -Én Andy Horan vagyok, Niall ikertestvére.
-Niall-nek van ikertesója? -nézett hülyén az én nem iker, de tesóm.
-Nem sokan tudnak róla. -kacsintottam rá. -Héé, hol van a többi idiot?
-Két perc múlva fejezik be az utolsó megbeszélést. -nézett Andy az órájára. -Viszont bocsi, de mennem kell, Rikki már várja a kóláját.
-Rikki is itt van? -vontam fel az egyik szemöldököm.
-Igen, még mindig együtt vagyunk. Majd még látjuk egymást, sziasztok. -intett, és eltűnt egy ajtó mögött.
-Na akkor most megismerhetem az igaziakat? -kérdezte Enikő, én pedig bólintottam. Elindultunk a színpad felé, ahol megpillantottam őket.
Niall, Liam, Louis, Harry..és Zayn. Istenem milyen régen nem láttam őket, a szemeimbe majdnem könnyek gyűlnek, ha Enikő nem lökdös meg.
-Mi van?
-Ki az a szőke liba? -mutatott egy magas lányra, aki éppen Zayn haját túrta, majd adott a nyakára egy puszit.
-Azt hiszem..Perrie. -mondtam mereven, majd a nevemet hallottam.
-Liliiiiiiiiiii! -Ordított (!!!) Louis, ezzel mindenki figyelmét rám terelve. Niall vigyorgott, Liam magához híven eleresztett egy félmosolyt, Louis őrjöngött (hozzáteszem elkezdett felém rohanni) Harry szintén vigyorgott, míg Zayn döbbenten figyelt...ééés Becsapódááááás.
-Louis! Sziaa . -nyögtem ki nagy nehezen, miközben éppen a csontjaimat összetörő öleléssel ajándékozott meg, aztán még egy puszit is kaptam tőle.
-Szia, mizujs veled, annnnnnyira régen láttalak. Ó! Ki a barátnőd? -mosolygott rá.
-Enikő vagyok, de csak Enci. Lili testvére. -ölelték meg egymást.
-Én meg Louis vagyok, de hát gondolom ezt tudod.
-Louis, mi lenne, ha hagynád szóhoz jutni Lilit? -jött oda a többi srác is, s kelt hősiesen védelmemre Liam.
-Ja persze mond. -bökött meg Lou.
-Srácok...imádlak titeket. -vetettem magam közéjük, s kaptam tőlük egy csoportos ölelést, amiből Zayn meg a cicája kimaradt.
-Szia édes. -lépett oda mellém vigyorogva Harry, (miután mindenki elengedte a másikat) átkarolta a derekam, s ajkait az enyémekre nyomta, majd résnyire nyitotta őket, s kicsit megszívta az alsó ajkam. Visszacsókoltam, nem volt mit vesztenem.
-Szia Harry. -túrtam bele a hajamba, körülöttünk mindenki síri csöndben meredt ránk, csak Enci és Louis mosolyogtak.
-Ti..együtt vagytok? -mutogatott Perrie, ezzel megcsillogtatva rekedtes hangját. (ami kár, hogy nem hallatszik amikor dalra fakad) (amúgy imádom a hangját, csak a személyiségével vannak problémáim xd -szerk.megj.)
-Együtt. -mosolygott le rám Harry, én meg fel rá.
-Meg bocsátotok? Ki kell mennem még a koncert előtt enni valamit. -viharzott el mellettünk Zayn, olyan közel, hogy neki is ment Harrynek. Meglepetten néztünk utána.
-Gratulálok nektek srácok. -mosolygott Perrie is, majd gondolom Zayn után rohant. Nem foglalkoztam velük, bár láttam Zayn-en, hogy féltékeny, és szerettem volna megnyugtatni, hogy igazából őt szeretem, élveztem a helyzetet..had szenvedjen kicsit ő is.
-Harry, bemutatom a tesómat, Enikőt. -húztam magam mellé Encit, aki csábosan mosolygott amikor Harry ránézett.
-Szia. -köszönt.
-Hellóóó. -nézett nagyokat a göndör, gondolom megtetszett neki Enikő, ezért lábujjhegyre álltam, s bele suttogtam a fülébe.
-Csigavér, amint az akciónknak vége, a tiéd lehet. -s nyomtam egy puszit az arcára, miközben ő elégedetten mosolygott.
*To be continued..
Na mit szóltok? :D Szerintetek mi fog történni a koncert alatt, és az utána következő bulin? (ahol elég sok pia lesz..megjegyzem..:)
Komikat kérek most is:)
xoxo: Fabii :) x
Nagyon jóóó *-* ♥
VálaszTörlésTegnap nem engedett komizi..:// ♥
Hamar kövit...: 333
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésKöszönöm♥
VálaszTörlésEngem meg telóról nem enged, ezért válaszoltam most..:||
Hozom amint tudom :))
xoxo: Fabi