2012. november 19., hétfő

20.fejezet - A címplapfotó és az igazság..

Ehhez most nincs különösebb hozzáfűznivalóm.. remélem mindenki örül majd :DD
Ja igen..hogy lehet valakinek ilyen szép mosolya? :$$ *die*

***
Másnap egész estig a kanapén feküdtem egy csomó nasival, és a kedvenc filmjeimmel. Senkinek sem mondtam el, hogy mi bajom van, még Encinek sem, aki reggel 7-re ért haza.
A telómat is kikapcsoltam, mert egyfolytában csörgött, senkire sem voltam kíváncsi.

-Lili! Ezt láttad már? -vágott hozzám egy tini magazin Enci, amin ez állt: Zayn Malik és egy szőke szépség az éjszaka folyamán vidámparkba látogattak, ám a lány nem Perrie Edwards volt.. -Egy kép is volt, amin én és Zayn éppen az óriáskerék felé indulunk.

-Lapozz a 12. oldalra. -mondta Enci, én pedig oda lapoztam. Azt hittem, el dobom az agyamat!
Egy csomó kép készült rólunk, egyik másik igen félreérthető helyzetben.

-Zayn Malik annak ellenére, hogy a Little Mix-ből ismer Perrievel jár, úgy tűnik más barátnő után nézett, hiszen a szőke lánnyal, aki egyértelműen nem Perrie, s akinek még kilétét homály fedi, elég közel kerültek egymáshoz.
Mint azt a képek is bizonyítják, a páros az óriáskereken csókolózott, s akkor még úgy tűnt, minden rendben köztük. Ám amikor a menet véget ért, mindketten feldúltak voltak, a lány pedig sietősen távozott is a helyszínről. Vajon mi történhetett? És vajon mi fog történni? 
Az esetről még sem Zayn, sem hivatalos barátnője Perrie nem nyilatkozott, így csak annyit tehetünk, hogy kíváncsian várjuk a fejleményeket. -olvastam fel hangosan, s szemeimet ismét könnyek mardosták, ám ezúttal vissza fogtam őket.

-Elmondanád, hogy mégis mi történt? -fészkelte be magát mellém testvérem.

-El. -minek titkolnám tovább? -Csókolóztunk, majd közölte velem, hogy nem lett volna szabad, és hogy szereti Perriet.

-Na, nehogy elkezdj sírni miatta. Ez szemétség, meg sem érdemelne téged. -ölelt át.

-De tudod mi a legfurább? Az, hogy éreztem rajta, hogy ugyanannyira élvezi, mint én, és még ő is volt az aki kezdeményezett, én csak sodródtam vele. Akarta. Kívánta a csókomat Enci! -zokogtam megint!

-Ez komoly? -meredt rám, én pedig bólogattam egy sort.
-Ha annyira akarta, mint te, akkor miért tette azután, amit? Tudod, nem akartam hiú reményeket kelteni benned ezért nem mondtam, de észre vettem, hogy az elmúlt napokban Zayn tök hidegen viselkedik Perrievel.

-Én is észrevettem..

-Most összezavart.. -ráncolta homlokát, nekem pedig eszembe jutott valami, ami magyarázná Zayn viselkedését.

-Héjj.. mi van akkor, ha ez csak egy reklám fogás? Ha a One Direction és a Little Mix menedzserei kitaláltak egy ilyen kamukapcsolatot nekik, hogy a bandák többet kaszáljanak?

-Ebben lehet valami.. - mosolyodott el egy pillanatra, majd kikerekedett szemekkel fogta meg kezeimet. -Neked..beszélned kell Zaynnel. -mondta, mint aki hirtelen megvilágosult.

-Szó sem lehet róla! Haragszom rá. -vágtam karba kezeimet, s a tévére meredtem. Eszem ágában sem volt beszélni vele. Legalábbis..úgy nem, hogy én akarom.

-Akkor idehozom neked! -állt fel vigyorogva Enikő, és a kijárat felé kezdett masírozni. Felpattantam a kanapéról, s utána eredtem. Az a baj vele, hogy erősebb nálam (oO). Megfogtam az egyik csuklóját, legugoltam, s úgy próbáltam visszahúzni, mire hátravágódott, így már mindketten a földön fetrengtünk. rámásztam a hátára, de ledobott, s négykézláb kezdett az ajtó felé mászni, de visszahúztam a lábánál fogva, ráültem a fenekére, s lenyomtam a kezeit, hogy ne tudjon felkelni.

-Naaa eressz el. -nyivákolt (!!!) .

-Dehogyis! Majd ha piros hó esik. Nem mész sehova innen, amíg meg nem gondolod magad, és nem szólsz Zaynnek.

*kopp-kopp-kopp* -mindketten a bejárati ajtóra kaptuk a tekintetünket.

-Akárki az, most azonnal jöjjön beeee! -kiáltotta el magát váratlanul Enci.

-Fogd be! -fogtam be a száját, még mindig rajta ülve és támaszkodva, mondtam volna még neki sok mindent, de hirtelen kinyílt a bejárati ajtó, s Harry és Zayn döbbent arcával szemezhettünk.

-üüüüüüü üüümm mööömöóüümü möömömö üküöm öömm! -hallottuk Enci felől, mire Harry bejött, és leráncigált a testvéremtől, aki sértődöttséget tettetve lépett elém.

-Ezt még megbánod. -mondta gonosz mosollyal az arcán, majd megfogta Harry kezét. -Gyere, menjünk be a nappaliba. -húzta el, engem kettesben hagyva Zaynnel. Csak álltam ott, és nem tettem semmit.

-Szia. -lehellte.

-Szia. -köszöntem vissza gyorsan.

-Beszélhetnénk?

-Nincs kedvemre, de rendben. -sóhajtottam, s intettem, hogy jöjjön utánam. Felmentem a szobámba, s miután Zayn leült az ágyamra, becsuktam az ajtómat, s leültem vele szemben a földre.

-Mondhatod.

-Nem lenne kényelmesebb idefent? -préselte össze ajkait az ágyra mutatva.

-Jó itt. Miről akartál beszélni?

-Oké. -vett egy nagy levegőt. -Nézd a tegnapi kínos volt, és durva. Nem akartam azt mondani neked amit mondtam, én csak.. a dolgomat végzem Lili. -hangja elgyötört volt, nem akartam tovább hallgatni, ezért felálltam, s a polcom felé kezdtem sétálni.

-Meg kell kérdezzek valamit. -mondtam, s megálltam neki háttal, fejemet kissé lehajtottam. Mivel nem felelt, gondoltam folytatom. -Szeretsz engem Zayn? Mert én téged..még mindig nagyon szeretlek.

-Ne hazudozz kérlek! -csattant fel, én pedig összerezzentem.

-Miért jársz Harryvel, ha engem szeretsz?! -kérdezte erélyesen, nekem pedig felment a pumpám.

-Mi az, hogy én ne hazudozzak?! Azért vagyok Harryvel, hogy féltékennyé tegyünk, és képzeld Harry ötlete volt, mert úgy gondolta így vissza szerezhetnélek, mert ő nem akarta, hogy szenvedjek! Igen, szenvedtem nélküled, mert nem voltál velem! Nem voltál itt, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád. Míg én egy évig minden egyes délután itt ültem a szobámban és emésztettem magam miattad, te élvezted az életet Perrie oldalán, mintha nem is lett volna egy barátnőd előtte, akit annyira szerettél! Amúgy is.. Te miért hazudsz nekem?! Miért mondod, hogy szereted Perriet?! Tisztán látszik, hogy csak kamu az egész kapcsolatotok! Mi legalább jól el tudtuk játszani a boldog párt! -Estem neki, és a végén már a mellkasát bökdöstem a mutató ujjammal, miközben hangom egyre emelkedett, s a végét már majdnem hogy ordítva mondtam.

Ő csak állt döbbenten, és hagyta, hogy kiadam magamból, majd két keze közé fogta arcomat, s lágyan megcsókolt. Nem csókoltam vissza, bár nagyon szerettem volna. Lassan, de biztosan eltoltam magamtól.

-Nézd, ne kínozz tovább Zayn. Mond meg az igaza.. kérlek. -gyűltek szemeimbe újra könnyek.

-Szeretlek. -mondta ki a szót, melyet olyan régen nem hallottam már senki szájából, főleg nem az övéből, akiéből a legjobban esett. Behunytam a szemeimet, egy könnycsepp gördült ki szempilláim között. Ezúttal én csókoltam meg őt. Vakon kerestem ajkait, s mikor rájuk találtam, vadul kezdtem tépni őket. Nyaka köré fontam karjaimat, míg ő derekamat ölelte. Szorosan magához húzott, és isten igazából csókolt, ahogy még soha. Térdeim beleremegtek, gyomromban pillangók keltek szárnyra. Kedvem támadt mosolyogni, amit nem is tartottam vissza. Belemosolyogtam csókunkba, s Zayn is veletm tartott. Homlokunkat egymásénak döntve válltunk el egymástól, s néztünk a másik szemébe.

-Én is szeretlek. -mosolyogtam, mire jutalmul egy újabb édes csókot kaptam.

-Na mi a hely.. -nyitott be Enci, és ledöbbent. -zet.. Ó látom kibékültetek, akkor én nem is zavarok. -akart kimenni, de Zayn megállította.

-Várj. Ezt neked köszönhetem. Ki tudja, ha nem hívsz fel, rosszabb lett volna, és nem békülünk ki. -mosolygott rá. -Köszönöm Enci:)

-Semmiség. -tűrt egy hajtincset a füle mögé. -De ha megbocsátotok..szeretném akkor mostantól gondtalanul élvezni Hazza társaságát, és smárolási teknikáját. -vigyorgott, majd elrohant.

-Ő és Haz'? -nézett rám furán Zayn, én pedig felnevettem.

-Amíg én és Harry együtt voltunk, Enci összejött vele, csak titokban. -suttogtam el a titokban szót.

-Jaaaa. -vigyorgott. -Na és .. akarod, hogy elmeséljem a Perrie-s sztorit? -húzott az ágyoz, leült, s két lába közé behúzott, kezeit fenekemre simította.

-Ne! Arra ráérünk holnap. -húztam végig ujjamat mellkasán, s lehajoltam hozzá, hogy adjak egy puszit a szájára, de ő ügyesen csókká formálta azt, s lassan hátradőlt, így magára húzva engem. Lovagló ülésben telepedtem le csípőjére, s közben csókolózni kezdtünk.
Pólóm kicsit felcsúszott, Zayn keze derekamra csúszott, s kicsit rászorított csípőmre, amikor lejjebb ültetett, az ágyékára, amint ráültem, hasam alja remegni kezdett, nem is tudom mit éreztem, egy fajta boldogságot, de nem olyat.. inkább..igen ez az. inkább izgatottságnak mondanám.
Lassan teljesen ráültem, miközben még mindig csókolóztunk, Zayn pedig belenyögött csókunkba, mire akaratlanul is vigyorogni kezdtem magamban.

-Lil..Lili. Várj. -tolt el kicsit magától, s nagyokat nyelve nekem szegezte a kérdést. -Biztos vagy benne?

*To be continued...
Na mit szóltok? Remélem kicsit mindenkit felvidítottam, hogy Lili és Zayn újra együtt vannak, de bőven vannak még szerelmük előtt bukkanók. 
Azért ennél a résznél hagytam abba, mert nem voltam biztos a folytatásnál. Zayn kérdése valamilyen részben az enyém is felétek. 
Legyen 18+os rész, vagy ne? 
Mit szeretnétek? Véleményeket várok. :))
xoxo: Fabii :) x

2012. november 18., vasárnap

19.fejezet - A vidámparkban..

Jajj azt veszem észre, hogy egyre többen olvassák a sztorit, és van egy kettő emberke aki meg is írja a véleményét, aminek végtelenül örülök. :)))
Lássuk ehhez mit szóltok;) hope you'll like it :
Amikor odaértünk a vidámparkhoz, sehol sem láttuk a fiúkat, de kaptam egy sms-t Harrytől, hogy menjünk be, és a hullám vasút előtt találkozunk. 

-Nézd, ott vannak. -mutatott egy csapatra Enci, és odamentünk hozzájuk.

-Végre már, hogy itt vagytok, késtetek! -esett nekünk Louis, védekezés képpen vigyorogva feltartottam a telefonomat, a kijelzőn 18:55 volt. 

-Nem késtünk, ti is és mi is előbb itt voltunk mint 7 óra. -nyújtottam ki rá a nyelvem, mire duzzogva odébb állt.

-Sziasztok. -jött oda Harry, adott egy csókot, majd Encihez lépett, és adtak egymásnak 3 puszit. 

-Szia Harry. -mondta Enikő, s ha l láttam, egy kicsit el is pirult, bár már elég sötét volt ahhoz, hogy csak a kivilágított vidámpark miatt lássam úgy. 

-Na? Mire szálljunk fel először skacok? -kérdezte Liam, mi pedig egyszerre kiáltottunk fel: -HULLÁMVASÚÚT! -és már rohantunk is.

Így ütünk: Niall        Harry      Zayn    Liam pedig bevállalt egy rajongót. :)
                   |               |             |
                Louis       Enikő       Én
Direkt csináltam úgy, hogy Zayn mellett ülhessek, ami úgy tűnt nincs nagyon ellenére, sőt mi több.. mintha örült volna neki.

Az egész utat végig visítoztam, mire leszálltunk, a kezem majd hogy nem görcsbe állt, annyira szorítottam a kapaszkodót, Zayn persze jót röhögött rajtam, és azt vettem észre, hogy kettesben állunk a vasút mellett..

-Hova tűntek a többiek? -fordultam Zayn-hez, aki megrántotta a vállát.

-Tudod hogy van ez.. nagy az izgalom, sok az adrenalin, feltehetőleg valahol itt rohangálnak, és amit csak meglátnak arra felülnek egyszer.. vagy többször. -nevetett.

-Ja. -dörzsöltem meg a csuklómat, két nap alatt most jöttem először zavarba a jelentététől, újra olyan volt, mintha együtt lennénk, és nem lenne semmi gondunk.. de ez csak a pillanat heve.

-Mire akarsz fel szállni? -érintette meg Zayn a vállamat, érintésétől kirázott a hideg, azt hittem mentem össze esek. Nagyon nagyon hiányzott. Meg akartam csókolni, most azonnal!

-Arra. -esett a választásom épp ezért az óriáskerékre. A filmekben az óriáskerekeken mindig elcsattan a várva várt csók..most miért ne így történne?

-Oké -mosolygott, majd lassan elindultunk felé.
***
-Mit gondolsz, Perrie annyira szeret téged, mint te őt? -kérdeztem Zayn-től, nagyon jól elbeszélgettünk, és még a fele útnál se jártunk.

-Uh.. A mi kapcsolatunk Perrie-vel ..hogy is mondjam? Komplikált. Azt nem mondhatom el, hogy miért, de az. -beszélt össze vissza, nem értettem a viselkedését.

-Nem ezt kérdeztem Zayn. -jól esett..jól esett kimondani a nevét, annyira szépen cseng.. Mit is jelent? Azt hiszem Zayn neve azt jelenti: Gyönyörű. Hát ha így van, nem hiába, a tulajdonosa valóban az.

-Ja persze.. öm.. Szerintem ugyanannyira szeretjük egymást. -mosolyodott el ..cinikusan?

-Ér... -azt akartam mondani, hogy értem, de az óriáskerék hirtelen megállt, az izé amiben ültünk meg elkezdett előre hátra billegni..nagyon!

-Zayn! -kiáltottam, s belekapaszkodtam, ő pedig szorosan átölelt, majdnem kiestünk mind a ketten, ahogy fokozatosan abba maradt a lengés, szemem sarkából kicsördult egy könnycsepp, tényleg nagyon megijedtem.

-Jól vagy? -emelte fel fejemet Zayn, én pedig szipogva bólogattam.

-Mi a fene volt ez?

-Nem tudom.. de nem nagyon érdekel. -nézett rám, én pedig elvesztem sötét szemeiben. Hosszasan bámultuk egymást, amikor Zayn tenyerét arcomra simította, közelebb hajolt, s ajkait ajkaimra tapasztotta. Szemeimet azonnal behunytam, szinte kábulatba estem az újra átélt boldogságtól, amit oly' rég nem éreztem már.

Többet akartam belőle, többet egy szimpla szájra puszinál. Ajkaimat elnyitottam, ő pedig követett, nyelvét átcsúsztatta enyémhez, s azok forrón simogatták egymást. Még éreztem a száján a vattakcukor ízét. Hmm..azt hiszem ezt nevezik igazán édes csóknak.

Abban a pillanatban nem foglalkoztunk azzal, hogy állítólag már nem szeretjük egymást, sem Harryvel, vagy Perrievel, csak egymást éreztük, s egyikőnk sem akarta abbahagyni.

Viszont egyszer minden jónak vége szakad, esetünkben az álltal, hogy az óriáskerék újra elindult. Lassan váltunk el egymástól, s még egy csókot is adott a végén. Homlokát enyémnek döntötte, orra orromhoz ért. Halvánnyan elmosolyodtam, még mindig nem nyitottam ki a szemem.

-Ugye tudod, hogy ezt nem lett volna szabad? -suttogott elgyötörten a fiú, akit egy pillanatra most újra magamének tudhattam, s akit immár ismét elvesztettem.

-Ne mond, hogy nem élvezted. Éreztem rajtad. Mohón csókoltál Zayn..szinte már szenvedélyesen.

-Nem mondtam, hogy nem élveztem. Azt mondtam, hogy ennek nem szabadna megtörténnie. Nem ugyan az.

-És mégis miért ne tehetnénk meg?

-Mert mindkettőnknek van valakije, akit szeret, és aki őt viszont szereti. És én szeretem Perriet. Te is tudod. -mondta ki azokat a szavakat, amik eljutattak odáig, hogy elhúzzam fejemet, s a lehető legtávolabb húzódjak tőle abban az izében amiben ültünk. Nem voltam kíváncsi rá. Utáltam, amiért ilyeneket mond! Tudtam, éreztem, hogy élvezi, talán még jobban, mint én, és erre kinyögi, hogy ő Perrie-t szereti, hát megáll az eszem.

Szerencsére körbe ért az óriás kerék, mindketten kiszálltunk, én pedig a kijárat felé indultam. Gyáva dolog elmenekülni, de nem akartam előtte sírni. Még hallottam, ahogy a nevemet kiálltja, de nem fordultam vissza, leintettem egy taxit, beszálltam, és kiadtam az utasítást, hogy induljon.
***

Amint hazaértem, első utam a fürdőszobába vezetett. Ledobáltam magamról a ruháimat, közben megnéztem az időt. Jó sokat, majdnem 3 órát voltam ott. Enikő meg majd valahogy hazakerül.

Beálltam a zuhany alá. Hosszú percekig csak folyattam magamra a jóleső meleg vizet, majd fogtam epres tusfürdőmet, s mikor már tiszta hab voltam, lemostam magamról hideg vízzel, hogy felébredjek. Megtörölköztem, magamra vettem egy Jack Wills-es szürke melegítő gatyát, meg egy fekete trikót, s bevágtam magam az ágyba, remélve, hogy azonnal elalszom.

Hiába vártam, a telefonom szerint már 3/4 órája fekszek, de még mindig nem alszok. Egyszerűen nem mentek ki a fejemből Zayn szavai. Nagyon szíven ütött most ezzel.
Nem tudtam vissza fogni magam, sírni kezdtem. Zokogni volt kedvem, de nem akartam, hogy anyu feébredjen, így halkan szenvedtem, folyt a könnyem, fejem alatt majdnem teljesen átáztatva a párnát, szívem összeszorult, némán kiáltottam fel, nem bírtam tovább. Legszívesebben ordítottam volna, vagy szétvertem volna valamit a dühtől amit éreztem, de nem tehettem helyette csendesen álomba sírtam magam. Amióta megint kapcsolatban vagyok a One Directionnal, már másoddjára!

***
Na hogy tetszett??? :DDD Nekem kivételesen ez most tetszik :)) Uhh ki találjátok most (amikor befejeztem) hány óra van? hajnali 3 óra 4 perc. :oo Úgy terveztem, hogy reggel fogom megírni a befejezést a fejezetnek, de kb 1 órával ezelőtt felkeltem, megjött az ihlet és muszáj volt leírnom. :) Komikat kérek szípen moszt isz :33
ui: nektek hogy tetszik a Take Me Home? Ti megkaptátok/megkapjátok?
xoxo: Fabii :) x

2012. november 16., péntek

18. fejezet - Vas' Happenin'?

Halihó! :D Nagyon örülök, hogy vannak új olvasók, és hogy mind a kettő blogomhoz kapok kommentet :))
Köszönöm szépen a szavakat amiket leírtok, nektek 2 perc, de nekem nagyon sokat jelent, hajt, hogy írjam az új részeket, köszönöm!


x Lili szemszöge x
Másnap reggel (gondolom) arra ébredtem, hogy erős fény tör be az ablakon, nem a discoban voltam, hanem egy teljesen más helyen. A falak világosak, a polcon temérdek könyv, a sarokban egymásra dobott ruha darabok, középen egy hatalmas ágy, jobb szélen pedig egy íróasztal, rajta egy szürke laptop. 
Kimásztam az ágyból, s meglepetten vettem észre, hogy valaki átöltöztetett. Egyértelműen egy fiú póló volt rajtam, a sötétkék anyag a combom közepéig ért. 

Ahogy kiléptem a szobából, egy hosszú folyosóra értem, a végén lépcső, gondoltam lesétálok, megnézem mi van odalent. Egy nappalit találtam, velem szemben egy ajtó, ami mögűl vihogás hallatszott.

-Lili, végre, hogy felkeltél. -vigyorgott rám Enikő, miközben palacsinta (?) tésztát öntött a serpenyőre.

-Te öltöztettél át? Ja am jó reggelt! -ültem le Niall mellé, aki már javában tömte a pofáját, közben odaintett nekem. 

-Nem. -nézett rám furán Enci.. -Te amúgy azt sem tudom, hogy hol aludtál. -fordult vissza a palacsintához.

-É uom, Éjn oááa. -magyarázott valamit mellettem a Szőke, de a sok kajától a szájában semmit sem lehetett érteni.

-Niall szívem, mi lenne, ha előbb le nyelnéd azt a cucc-t (gyakori szóhasználatom xd -szerk.megj.) ott a szádban? -dorgáltam le.

-Szóval. -nyelt egy hatalmasat. -Azt mondtam, tudom, hogy hol aludtál. -közölte tök nyugisan, majd egy újabb falatot próbált betömni a pofijába, de kivertem a kezéből, mire ő sértődötten bámult rám. 

-Esetleg el is árulod, hogy hol?
-Ja, persze, Zayn szobájában. -nevetett, majd ismét rávetette magát a kajájára, mi pedig Encivel meglepettem meredtünk egymásra.

-Elment Perrievel, kb 10 perce.. -mondta halkan nővérem, majd elém rakott egy csokis palacsintát. 

-Kösz, nem kérek. -toltam el magamtól, ittam egy pohár friss narancslevet, majd visszamentem Zayn szobájába kicsit körül nézni, végül az ágyon kötöttem ki, ölemben a laptopjával, gondoltam netezek egy kicsit.

Amikor bekapcsoltam a gépet, egy nem várt kép töltődött be rólam, amit még a nyaraláson készített rólam. Az volt a háttérképe.

-Mi a fene? -mosolyodtam el, s közelebbről is megvizsgáltam az ikonokat.. volt egy teljes mappa a nevemmel felcimkézve, benne egy csomó kép rólam, amiket fogalmam sincs, hogy honnan szedett, vagy hogy mikor csinálhatta őket.

-Lili.. -nyitott be az ajtón hirtelen Zayn, én meg ijedtemben majdnem eldobtam a gépet.

-Ööö igen? -néztem rá, s magamban megjegyeztem, hogy milyen jól áll neki a fekete szín. Rossz fiúsabb lesz tőle, és én szeretem a rossz fiúkat.

Nem válaszolt, a laptopjára meredt, s egy hatalmasat nyelve elindult felém, hogy aztán elvehesse tőlem a gépet. -Mond csak ki engedte meg, hogy használd?

-Senki, gondoltam egy kis netezésből nem lehet bajom, de te elmondanád, hogy miért van róam egy csomó képed? -a legjobb védekezés a támadás.

-Mostanában nem volt túl sok időm gépezni, szóval még időm sem volt ezeket kitörölni.. -mondta, majd kikapcsolta a gépet, és leült mellém az ágyra. Kicsit csalódott voltam a válasza miatt, de nem hangzott túl magabiztosnak.

-Ha te mondod. -vontam meg a vállam. -Perrie merre van?

-Ki vittem a reptérre, visszament Los Angelesbe, a Little Mix új klippjének forgatására. Mi a helyzet veled, és Harry-vel? Mióta vagytok együtt, mikor fogjátok a nyilvánosság előtt is felvállalni a kapcsolatotokat?

-Ez vallatás?

-Veheted annak.

-4 hónapja vagyunk együtt, nagyon jól megvagyunk, köszi. És még nem tudom..kicsit tartok a rajongóitoktól, van egy pár mindenre elszánt kislány..

-Ha igazán szereted őt, vállalod a kockázatot, hogy lehet kapsz majd utálkozó leveleket.

-Tudom. -hajtottam le a fejemet. Amikor beleegyeztem Harry ajánlatába, eszembe sem jutott a nyilvánosság, csak Zayn lebegett a szemem előtt, most pedig szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy szinte az egész világot át fogjuk verni..

-Amúgy.. mi történt tegnap? Minden kiesett.. vagyis..annyi rémlik, hogy vártam Harry-t, aztán te jöttél..meg valami zavaros beszélgetés Niall-el, egy sötét hajú csajról meg Harryről. -kérdeztem, mert tényleg fogalmam sem volt a dolgokról, nagyon kiütöttem magam.

-Jobb, ha ezt Harrytő kérdezed.. lent van a nappaliban..Menj le hozzá. -mondta, majd twitterezni kezdett a telefonján.

Mielőtt kimentem a szobából, bal vállam felett visszanéztem rá, pont elkaptam azt a pillanatot, ahogy fenekemről tekintetét vissza vezeti telefonjára. Lopva vágtam le egy fintort, majd kiléptem az ajtón.

-Beszélnünk kell. -ültem le Harry mellé, aki a Pokémont nézte a tévében.

-Mond. -motyogta, miközben rám sem nézett, mikor mások nem voltak körülöttünk, nem játszottuk a szerepünket.

-Mi történt tegnap? Nézd, tudnod kell, bármit is tettem, az a pia miatt volt.

-Csókolóztunk, és a dolgok kezdtek felforrósodni.. elmentem valamiért, a következő amire emlékszem az, hogy a nővéreddel csókolózom az egyik szobában. Téged pedig Zayn hozott haza azt hiszem.. gondolom volt valami nem? -kacsintott rám..

-Nem hiszem. -vágtam csalódott képet, majd hirtelen eljutott az agyamig amiket mondott. -Te csókolóztál a nővéremmel?! -emeltem fel kicsit a hangomat.

-Ssssh. -tette a kezét a számra, majd szétnézett. -Tudod nagyon tetszik nekem, és úgy tűnik ez a tetszés kölcsönös.. ne rontsd el jó? titokban had legyek veleeee. -kérlelt bociszemekkel, amiknek nem tudtam nemet mondani.

-Okéé.. csak senki meg ne tudja. -mosolyogtam rá, mire nyomott egy cuppanóst az arcomra, s immár együtt néztük, ahogy Ash és csapata újabb kitűzőket vagy miket szereznek, s Pikachuu villámcsapással sújtja ellenfeleit.

Lassan mindenki le szállingózott, amikor Liam felvetette az ötletet, hogy menjünk el vidámparkba, vagy valahova. Megbeszéltük, hogy este 7kor el is megyünk éjszakai vidámparkba, de előbb vigyen engem meg Encit valaki haza, mire Louis önként és dalolva szolgálatunkra jelentkezett.

***

Miután hazaértünk, mindent elmeséltünk anyunak, és beavattuk a Zayn-es tervünkbe is, ám azt az aprócska részletet kihagytuk a sztoriból, hogy alaposan beb*sztunk mind a ketten, és ugyanazzal a fiúval majdnem eljutottunk egy bizonyos pontig, ahonnan már nincs visszaút.

Letusoltunk, ettünk, kiválaszottuk a ruhát, amiben este menni szeretnénk, és elindultunk a vidámparkba, hogy ismét találkozhassunk a fiúkkal.. Ma este rá kell vennem Zayn-t, hogy magától ismét megcsókoljon...

***

Szerintetek sikerülni fog Lili terve, vagy Zayn ragaszkodni fog ahhoz, hogy Perrie-t szereti?
xoxo: Fabii :) x

2012. november 11., vasárnap

17. fejezet - Wilde Partying


Na Hali :D
Sokat gondolkodtam, hogy miként írjam ezt a részt, igen megszenvedtem vele. Hope you'll like it :)

***
A maradék egy órában a fiúk még elénekelték pár számukat, aztán megkezdődött a koncert.
- Sok sikert Édes. –váltott egy gyors csókot Zarrie. (Zayn+Perrie) –Hajrá! –ugrált vigyorogva Perrie, amint a fiúk felvonultak a színpadra. A tömeg őrjöngött, s csak nem akarta abba hagyni a One Direction kántálását.

-Na srácok készen álltok egy oltári bulira? –beszélt a mikrofonba Harry. *sikítás*

-Akkoooor. Mit szeretnétek hallani? –kérdezte Niall. *WHAT MAKES YOU BEAUTIFUL!..I WISH!..UPP ALL NIGHT!..LIVE WHILE WE’RE YOUNG!* hallatszott összevissza.

-Akkor kezdjük! –kiabált Liam, s az összes srác hátrébb állt kicsit, egy vonalba, s felcsendült az oly’ jól ismert kolomp..
***
-Királyak voltatok srácok. –támadta le a fiúkat Enci a koncert végeztével.

-Köszi. –karolta át Liam, s rávigyorgott.

-Bébi! -kiáltott fel Perrie, s Zayn nyakába ugrott aki elejtett egy kelletlen mosolyt. -Isteni voltál. -nyomott egy csókot szerelmem ajkaira, aki hihetetlen módon, de nem viszonozta.

-Bocs kicsim, de fáradt vagyok. Hagyj egy kicsit jó? -húzta a száját, Perrie pedig ledöbbent. Ahogy én is. Egyáltalán nem látszott fáradtnak, inkább csak zavartnak.

-Jó..jó, persze. -mosolygott Perrie, de ez csak álca volt, belül majd fel robbant.

-Kösz. -puszilta meg az arcát Zayn, majd elrohant valahova.

-Hééé -kapott fel hirtelen valaki, s akkor megláttam azokat a mindig mosolygós kékeszöld szemeket. -Na milyen volt? Élveztétek ugye?

-Persze Harry, olyan csodásak vagytok a szinpadon, mint én..a földön. -nyomtam meg az utolsó szót, ő értette a célzást, és letett.

-Bocs édes, csak fel vagyok pörögve. -adott egy puszit. 

-Nembaj, örülök, hogy boldog vagy. -mosolyogtam, a többiek pedig oooo-ztam egyet, ezzel kinyílvánítva milyen cukik vagyunk. Hát én nem így gondoltam. Ez csak is kizárólag munka. A részemről, és remélem mostmár Harry részéről is az, hogy találkoztak Encivel.

-Let's Party! -kiáltotta el magát Niall, s a kis társaságunk röhögve kezdett el rohanni kifelé, ahol egy limuzin várt minket, ami egy csodálatos szórakozóhelyre fuvarozott. 

-Be fognak ide minket engedni? -kérdeztem a mellettem jövő Louistól, ő pedig vigyorogva Harry felé biccentett a fejével.

-Haz' elintézi, nyugi. Ő mindig idejár, szinte törzsvendég. 

-Okéé. -bámultam Harry-t, aki odasétált a bejárathoz, ő utána meg mi. 

-Harold! -pacsizott le vigyorogva a biztonsági ember az emítettel. -Hány fő lesz? -pillantott ránk, s rögtön vissza Harryre.

-Én, Lili, Enikő, Louis, Niall, Liam, Zayn és Perrie. Ez így 8. Nyolcan leszünk Jake. -mondta Harry, majd utat engedtek nekünk. 

-Wooow. -Néztem körül odabent. Mindenféle színek villogtak, az emberek extázisban táncoltak, sosem voltam még ilyen helyen.

-Na, mit kérsz Lili? -kérdezte Niall, amikor leültünk egy kanapéra, amivel szemben egy üveg asztal volt, a túloldalán pedig még egy asztal. ülésrend jobbról balra : Enikő, Niall, Én és Zayn, aki fogalmam sincs, hogy került mellém, a másik kanapén pedig: Encivel szemben Harry, mellette Louis, Liam, majd Perrie. 

-Öö..nem is tudom. Mondjuk egy California Dream-et és egy El Dorado-t. -mondtam a pincérnek aki felvette a rendelésünket. -Te meg mit röhögsz?! -fordultam Zaynhez, aki köhögésnek próbálta álcázni nevetését.

-Előre látom, hogy nem lesz jó véged. Kifogtad a két legütősebb piát. És gondolom ezelőtt sosem ittál, nem ártott volna valami light-osabbal kezdeni. -kacsintott, majd kért egy Black Russian-t.
***
Két perc múlva hozták is az italjainkat, letettek elém két poharat. Zayn-nek igaza volt, még sosem ittam, és most féltem.

-Na akkor koccintsunk. -kiáltott Louis, gyosan kellett döntenem, hogy melyiket igyam először. -Mindegy melyiket választod, szinte ugyanazok a hozzávalóik. -mondta Zayn úgy, hogy csak én halljaim, én pedig felkaptam azt, amiben cseresznye volt gondoltam az nem olyan erős, majd mind a 7-en koccintottunk.
Csak heten, mert Liam nem ihat.


-Liam. -néztem egy nagyot, mikor a mai este folyamán már nem tudom hanyadszor néztem rá. -Te levágattad a hajad?! -kiáltottam, egyrészt a hangos zene miatt másrészt a meghökkenés miatt. Ő csak vállat rántott, nekem pedig egy percre elkalandoztak a gondolataim, s nagyot kortyoltam italomból.

-Uuuu. -csuktam be a szememet, s szorítottam össze a számat. -Ez erőőős. Mi van ebben? -kérdeztem, s Zayn nagy örömmel válaszolt, amit a kék löttyöt iszogató Perrie nem nézett jó szemmel.
-Nagyrésze Tequila, ami még nekem is sok nem hogy neked.

-Irány táncolni. -Fogta meg a kezemet Harry, s a táncparkettre rángatott, esélyem sem volt letenni az italomat, olyan gyors volt.

Felém fordult a tömegben, s elkezdett táncolni, meg kell mondjam nagyon szexi volt. Hátat fordítottam neki, s elkezdtem a csípőmet jobbra ballra tekerni, közben kezemmel néha végig simítottam magamon, vagy épp a hajamat dobtam hátra. Kezdett hatni a pia, és hát eléggé jó kedvem lett tőle, így még ittam belőle és még és még. A végén az egész pohár tartalmát legurítottam, a pohár pedig leesett a földre, és eltört, de nem nagyon foglalkoztam vele. A fények mégjobban villlogni kezdtek, a hangok felerősödtek, csukott szemmel tekeregtem, s megéreztem hogy Harry szorosan mögöttem táncol, fenekemet ágyékának dörzsöltem, mire kezei átulról átkaroltak, s hasamra fonódtak. Még közelebb kerültem hozzá, így már éreztem, hogy férfiassága merevedni kezd. Teljesen hozzápréselődtem, ajkaimra széles mosolyt varázsolt az alkohol bódító hatása.

-Gyere. -lehelte fülembe a szavakat Harry, majd húzni kezdett fel egy lépcsőn, amit eddg észre sem vettem. Egy félhomályban lévő folyósóra értünk, ahol Harry nekinyomott a falnak, s megcsókolt. Vadul téptük egymás ajkait, s közben Harryről lekerült a felsője is. Benyitottunk egy ajtón, s egy szobában találtuk magunkat, aminek a közepén egy hatalmas ágy volt, Harry becsukta az ajtót, s ismét nekem esett. Haját túrtam miközben csókolóztunk, majd megérkeztünk az ágyhoz, lefektetett, és ráült a csípőmre. Lehajolt hozzám, s a nyakamat ezernyi csókkal kezdte behinteni, én pedig halkan felsóhajtottam az érzéstől, s kezemet kockás hasára tapasztottam. Egyre lejjebb haladt, amikor a mellkasomnál megállt egy pillanatra, lenéztem, s a pánt nélküli ruhámat kezdte el lehúzni rólam. Megemeltem a csípőmet, hogy teljesen megszabadítson a ruhától. Összenéztünk amikor Harry eldobta a textilt, én huncutul felnevettem, ő pedig kaján vigyorral az arcán mászott újra fölém, észre sem vettem, hogy magát is megszabadította a ruháitól, s már csak egy boxer van rajta, míg rajtam egy bugyi meg egy melltartó. Újra csókolózni kezdtünk, amikor hirtelen felugrott, s magára kapkodta ruháit. -El ne menj, két perc és itt vagyok. -mondta, s kiviharzott az ajtón.

Most meg mi baja?  Az alkohol teljesen elvette az eszemet, őrülten kívántam valakit, s azt is tudtam, hogy kit. De őt nem lehet..

Már 5 perc is eltelt, és Harry sehol vissza vettem a ruhámat, s kimentem a folyosóra, onnan le a lépcsőn, vissza az asztalunkhoz.

-Niall nem láttad Harry-t?! -kiabáltam neki, ugyanis benne is volt már, és az istenért sem akart rám figyelni. -Azt hiszem fel ment..de hát vele voltál nem? ..vagy a csajnak fekete haja volt? -ráncolta össze homlokát. Nem is tudom. -ezzel elintézte, s belevetette magát a tömegbe. Én csak álltam ott mint valami idióta. Harry egy másik lánnyal van! Nem akartam lent maradni, elegem lett a buliból, ezért visszamentem a szobába, ahol 10 perccel ezelőtt olyan nagyon akart engem. Lefeküdtem az ágyba, s a helyzet olya..nem is tudom milyen volt, de fájt..még akkor is, ha nem szeretem Harryt.

x Zayn szemszöge x

Hallottam, hogy mit beszélt Niall meg Lili, s úgy döntöttem, Lili után megyek. Nem voltam részeg, semmi kedvem nem volt a bulizáshoz, Perrie is eltűnt valahova.
Amikor a folyosóra értem, még pont láttam, hogy melyik szobába megy be Lili. Oda siettem, s benyitottam.
Teljesen sötét volt, így vártam pár másodpercet, hogy a szemem hozzászokjon a fényhez, majd az ágyon egy alakot pillantottam meg, akinek rázkódott a válla.

-Héj..Lili. -szóltam halkan, s oda másztam hozzá. Végigsimítottam derekán, ő pedig zokogva borult az ölembe.

-Hééé..ssss. -csítítgattam, haját simogattam szabad kezemmel, másikkal pedig őt öleltem. Még mindig nagyon fontos nekem, de nem hagyhatom ott miatta Perriet..sajnos nem. Meg hát neki is ott van Harry..aki most bár megbántotta, de lehet, Lili meg fog neki bocsátani.

-Miért csinálod ezt?! -sírta Lili, s arcát nyakamba rejtette.

-Mit miért csinálok? -simogattam tovább.

-Miért vagy itt? És miért ölelsz át? Nem kéne Perrie-vel lenned? -vett mély levegőket, s próbált lenyugodni.

-De, de láttam, hogy ki vagy bukva, gondoltam megvígasztallak, mert ha már nem is szeretjük egymást, mert így van. -bizonygattam inkább magamnak, mint neki. -Attól még ehetünk jóban.

-Köszönöm. -súgta, átölelte csípőmet, s lassan álomba sírta magát.

*To be continued...

Na? Milyen lett? Nem így terveztem, de mondtam, hogy ezzel a résszel megszenvedtem, azt akartam, hogy Zayn-hez kerüljön közelebb, de nem sietem el a dolgokat, és ez lett belőle :ss Nem a legjobb rész, ne haragudjatok :( Ja és még valami..nézzetek be az új blogomba is :)) http://orokke-veled.blogspot.hu/

xoxo: Fabii 

2012. november 5., hétfő

16. fejezet - Az akció kezdete


Mivel az előző fejezethez kaptam egy komit (mégegyszer köszönöm IR*) úgy döntöttem, hogy jó hosszú részt hozok most nektek  ;) 

-Miért akadnék ki? Tudom, hogy az álkapcsolatokkal járnak csókok és kedves szavak is, de bízom benned, hogy te Zayn-t szereted és nem Harry-t, és remélem, ha visszaszerzed Zayn-t, összehozol Harryvel. -mosolyodott el, adott egy cuppanóst az arcomra, majd kibicegett a szobámból. 

-Köszönöm Enci. -suttogtam csak úgy magamban, s nehéz szívvel a telefonom után nyúltam.

*PhoneBook --> Harry Styles --> calling..*  To be continued. :)
***
Másnap korán reggel felkeltem, s apám tiltása ellenére elmentem otthonról futni.
Fülhallgatóval a fülemben futottam át a parkon, amikor Harry hívott

-Mond -váltottam át sétára, miközben felvettem a telefonomat.

-Oké, gyere a Bercy Stadion (Párizs, FR) hátsó bejáratához este 7re, mi 6tól próbálunk, a koncert pedig 8kor kezdődik. Magaddal hozhatod egy barátnődet is. -hadarta el Hazza.

-Tegnap este nem tudtad volna mondani, hogy ma lesz a koncert, és itt Párizsban?! Akkor ki se mozdultam volna a lakásból. -álltam meg hitetlenkedve. Azt hittem, lesz még pár napom felkészülni. 

-Amit küldtünk levelet, benne van a koncert időpontja, de ezek szerint el sem olvastad. -szomorodott el a hangja.

-De! De, elolvastam, csak mostanában sok mindent kell észben tartanom, és kiment a fejemből, hogy ma van. -hazudtam gyorsan, s átrohantam az út túloldalára.

-Ja értem. -hallatszott a hangján, hogy mosolyog.

-Jó reggelt, egy Vogue-t kérek. mondtam az eladónak a kis bódéban, aki amint kifizettem, át is nyújtotta a divat magazint. -Köszönöm.

-Te olvasol ilyeneket? -kúszott feljebb vagy két oktávval Harry hangja.

-Olyan nehéz elhinni? -nevettem fel reakcióján. Jó volt vele ennyi idő után gondtalanul beszélgetni.

-Őszintén? Az! -nevetett most már ő is.

-Harry, akkor találkozunk 7kor jó? De most le kell tennem. -mondtam, mikor megláttam a felém igyekvő Scott-ot, aki vad integetésbe kezdett. Mosolyogva visszaintettem neki.

-Oké, akkor 7kor, és ne késs!

-Szia. -szakítottam meg a hívást. -Scoooot, te meg hogy kerülsz ide? -öleltem át vigyorogva.

x Harry szemszöge x

-Oké, akkor 7kor, és ne késs! -mosolyodtam el, ám mosolyom hamar le is hervadt.

-Szia. -éééés kinyomta. Meg se várta, hogy elköszönjek.

-Na Harry, kivel folytattál ilyen érdek feszítő beszélgetést? -ült le mellém Louis.

-Senkivel. -ráztam a fejemet, s beleittam a poharamba, de a tartalmát egyből ki is köptem a mosogatóba.

-Liaaaam! -kiabáltam.

-Mi van? -sétált ki halál nyugodtan az említett a fürdőből. 

-Amikor megkértelek, hogy készítsd el a reggeli ébresztőmet, a dupla csokis kakaómra gondoltam, és nem erre a szennyre. -öntöttem ki az egész kávét a mosogatóba.

-Mi bajod a kávéval? -töltött belőle magának egy bögrével.

-Harry utálja a kávét. -tájékoztatta Louis Liam-et, aki egy egyszerű váll rántással elintézve bement a Niall-el közös szobájába. 

-Komolyan néha olyan, mintha csak 2 hete, és nem 2 éve élnénk szinte együtt. -ráztam a fejem, miközben belekezdtem a kakaóm készítésébe. 

-Szóval kivel is beszéltél? -nyújtotta oda Tommo a kakaó port, miközben é 3 kocka csokit tördeltem bele egy bögrébe, majd felöntöttem tejjel és beraktam a mikróba. 

-Mondom, hogy senkivel. -támaszkodtam neki háttal a pultnak.

-Nem tudhatom, hogy kit hívtál meg a koncertünkre? Ugyan már! A legjobb barátod vagyok, nekem elmondhatnád. -mosolygott rám.

Mivel senki nem volt a közelben, úgy döntöttem, neki mondom el először, hogy "együtt vagyunk" Lilivel.

-Lilit hívtam meg. Tudod egy ideje már felvettük egymással a kapcsolatot, és háát..

-Együtt vagytok? És én nem is tudok róla? Mióta tart ez?! -akadt ki..

-Igen, de csak mert nem akartuk, hogy Zayn megtudja, de most elérkezettnek láttuk az időt, hogy ne kelljen tovább titkolóznunk. -hazudtam mint a vízfolyás. 

-Mióta tart? -mászott bele Lou az arcomba összeszűkített szemekkel.

-4 hónapja. -vigyorogtam bocsánat kérően.

-Menj a fenébe Harold! -vágta be a műdurcit, majd vissza ment a szobánkba, hogy kiválassza a ma esti ruháját.
*pitty-pitty-pitty* Közben pont kész lett a kakaóm. 

x Lili szemszöge x

-Apád komolyan ennyire kiakadt? Nem semmi. -nézett rám tágra nyílt szemekkel Scott, miután beültünk egy kajáldába, s elmeséltem neki apám reakcióját.

-Komolyan. -nevettem rajta. -A legjobb az egészben, hogy ma este nagyon el kéne mennem a Bercy Stadionhoz, de fogalmam sincs, hogy hogy fogok kilógni.

-Kérd meg anyudat, hogy foglalja le valamivel apádat. 

-Még meggondolom. -kaptam be egy sült krumplit, s tekintetem a falon lévő órára tévedt. -Úr isten! Már ennyi az idő, rohannom kell, bocsáss meg. -ugrottam fel az asztaltól, s már mentem is volna, ha Scott nem ránt vissza a csuklómnál fogva.

-Holnap velem vacsizol?

-Persze, +44574092352, majd hívj. -diktáltam le neki a számom, majd rohantam is haza. 
***
-Jó reggelt -estem be a bejárati ajtón, majd a konyhába mentem, ahol anyu és Enci reggeliztek.

-Neked is, merre jártál kincsem? -kérdezte anyu, míg Enikő fél vállról dobott egy "csövi'-t. 

-Futni voltam -ültem le az asztalhoz, s tettem két szelet vajas pirítóst a tányéromra. -Apa még fel sem kelt? -kérdeztem, miközben juhar szirupot öntöttem a pirítósokra.

-De. Hajnali 3kor indult a gépe Los Angelesbe. -ivott bele anyu a teájába, én pedig majdnem elejtettem a kést, ami a kezemben volt.

-Mennyi időre ment?

-1 hónapra. -kacsintott rám Enci.

-Na, eldöntöttétek már, hogy miben mentek a koncertre? -vigyorgott anyu, nekem meg tátva maradt a szám.
***
Végül ezt a rózsaszín virágmintás ruhát vettem fel:

Encire pedig nagy nehezen rá imádkoztuk ezt:

Anyu 7 előtt 5 perccel tett ki minket a stadionnál. Megbeszéltük, hogy majd ha haza akarunk menni hívunk egy taxit, elköszöntünk, majd a hátsó bejárat felé vettük az irányt.

-Gondolkoztál már azon, hogy hogy fogsz köszönni Harry-nek? -kérdezte Enikő, ezzel rámhozva a szívbajt.

-Még nem.. Szerinted mit kéne tennem? -estem kétségbe.

-Szerintem hagyd, hogy Harry vezessen. -nevetett fel testvérem, s jókedve rám is átragadt, s vigyorogva léptünk a bazi biztonságihoz.

-Nevetek? -kérdezte unottan. 

-Lili, és Enikő Gray.

-Igen, Lili Gray van, de Enikő nem szerepel a listán.

-Harry azt mondta, hogy akárkit hozhatok magammal, nem lesz gond. -mondtam magabiztosan, mire az őr rövid gondolkozás után mindkettőnket beengedett.

-Így kell ezt. -vigyorodott el Enci, majd elindultunk a hosszú folyosón, feltehetőleg a színpad felé. 

-Te én nem látok ismerős arcokat, csak egy csomó izééét. 

-Izééét? -néztem Enikőre, s majdnem kitört belőlem a röhögés, amikor megláttam egy barna alapon szőke hajú srácot.

-Andyyyy! -kiáltottam, s elindultam felé, magam után húzva a meglepett Enikőt.

-Lili? -nézett rám hatalmas szemekkel, s mikor odaértem, már tárt karokkal várt. -Jó téged újra látni! -szorongatott meg, én meg őt. 

-Téged is. Had mutassam be a tesómat, Encit. -mutattam rá, ő pedig nagy mosollyan az arcán mellém lépett.

-Enikő Gray. 

-Szia, örülök, hogy megismerhetlek. -húzta magához őt is, Enikő pedig megilletődve, de visszaölelt. -Én Andy Horan vagyok, Niall ikertestvére. 

-Niall-nek van ikertesója? -nézett hülyén az én nem iker, de tesóm.

-Nem sokan tudnak róla. -kacsintottam rá. -Héé, hol van a többi idiot? 

-Két perc múlva fejezik be az utolsó megbeszélést. -nézett Andy az órájára. -Viszont bocsi, de mennem kell, Rikki már várja a kóláját.

-Rikki is itt van? -vontam fel az egyik szemöldököm. 

-Igen, még mindig együtt vagyunk. Majd még látjuk egymást, sziasztok. -intett, és eltűnt egy ajtó mögött.

-Na akkor most megismerhetem az igaziakat? -kérdezte Enikő, én pedig bólintottam. Elindultunk a színpad felé, ahol megpillantottam őket. 

Niall, Liam, Louis, Harry..és Zayn. Istenem milyen régen nem láttam őket, a szemeimbe majdnem könnyek gyűlnek, ha Enikő nem lökdös meg. 

-Mi van? 

-Ki az a szőke liba? -mutatott egy magas lányra, aki éppen Zayn haját túrta, majd adott a nyakára egy puszit. 

-Azt hiszem..Perrie. -mondtam mereven, majd a nevemet hallottam. 

-Liliiiiiiiiiii! -Ordított (!!!) Louis, ezzel mindenki figyelmét rám terelve. Niall vigyorgott, Liam magához híven eleresztett egy félmosolyt, Louis őrjöngött (hozzáteszem elkezdett felém rohanni) Harry szintén vigyorgott, míg Zayn döbbenten figyelt...ééés Becsapódááááás.

-Louis! Sziaa . -nyögtem ki nagy nehezen, miközben éppen a csontjaimat összetörő öleléssel ajándékozott meg, aztán még egy puszit is kaptam tőle. 

-Szia, mizujs veled, annnnnnyira régen láttalak. Ó! Ki a barátnőd? -mosolygott rá.

-Enikő vagyok, de csak Enci. Lili testvére. -ölelték meg egymást. 

-Én meg Louis vagyok, de hát gondolom ezt tudod. 

-Louis, mi lenne, ha hagynád szóhoz jutni Lilit? -jött oda a többi srác is, s kelt hősiesen védelmemre Liam. 

-Ja persze mond. -bökött meg Lou. 

-Srácok...imádlak titeket. -vetettem magam közéjük, s kaptam tőlük egy csoportos ölelést, amiből Zayn meg a cicája kimaradt. 

-Szia édes. -lépett oda mellém vigyorogva Harry, (miután mindenki elengedte a másikat) átkarolta a derekam, s ajkait az enyémekre nyomta, majd résnyire nyitotta őket, s kicsit megszívta az alsó ajkam. Visszacsókoltam, nem volt mit vesztenem.

-Szia Harry. -túrtam bele a hajamba, körülöttünk mindenki síri csöndben meredt ránk, csak Enci és Louis mosolyogtak. 

-Ti..együtt vagytok? -mutogatott Perrie, ezzel megcsillogtatva rekedtes hangját. (ami kár, hogy nem hallatszik amikor dalra fakad) (amúgy imádom a hangját, csak a személyiségével vannak problémáim xd -szerk.megj.)

-Együtt. -mosolygott le rám Harry, én meg fel rá.

-Meg bocsátotok? Ki kell mennem még a koncert előtt enni valamit. -viharzott el mellettünk Zayn, olyan közel, hogy neki is ment Harrynek. Meglepetten néztünk utána. 

-Gratulálok nektek srácok. -mosolygott Perrie is, majd gondolom Zayn után rohant. Nem foglalkoztam velük, bár láttam Zayn-en, hogy féltékeny, és szerettem volna megnyugtatni, hogy igazából őt szeretem, élveztem a helyzetet..had szenvedjen kicsit ő is.

-Harry, bemutatom a tesómat, Enikőt. -húztam magam mellé Encit, aki csábosan mosolygott amikor Harry ránézett.

-Szia. -köszönt.

-Hellóóó. -nézett nagyokat a göndör, gondolom megtetszett neki Enikő, ezért lábujjhegyre álltam, s bele suttogtam a fülébe.

-Csigavér, amint az akciónknak vége, a tiéd lehet. -s nyomtam egy puszit az arcára, miközben ő elégedetten mosolygott.

*To be continued..

Na mit szóltok? :D Szerintetek mi fog történni a koncert alatt, és az utána következő bulin? (ahol elég sok pia lesz..megjegyzem..:)
Komikat kérek most is:) 

xoxo: Fabii :) x

2012. november 2., péntek

15.fejezet 2.rész - A fotózás


-Megjöttem! Nem kell mostmár idegeskedni a sztár befutott! -rontott be a szobába Harry Styles!

Na ne! Ő lesz a partnerem?! -Hol van az a csinos modell csajszi akivel fotózkodni fogok? Valaki mutasson rá. -vigyorgott, egészen addig, amíg a fotósunk tudtára adta, hogy én vagyok az a csini modell.

-Lili? -nézett rám ledöbbenve.


-Szia Harry, rég találkoztunk. -intettem neki, s zavartan lehajtottam a fejemet.
***
-És akkor most mutassatok egy kis szenvedélyt ha kérhetem jó? -adta az instrukciókat a fotós Giuseppe  -Harry öleld át Lilit, és nézz rá úgy, mintha kívánnád.

-Az nem lesz nehéz.. -suttogta Harold, miközben tette a dolgát, én pedig beharaptam az alsó ajkam, s huncutul néztem rá.


-Jó, jó! Nagyon ügyesek vagytok ez az! -Igaza volt Harry-nek, nem volt nehéz alakítani, hogy kívánom őt, mert egy év alatt rengeteget változott, és elég.. szexi lett. De ő még mindig csak egy barát. 


x Harry Szemszöge x


Amikor megláttam Lilit abban a lila kis ruhában, még a lélegzetem is elállt, hihetetlenül gyönyörű lett..nem mintha eddig nem lett volna az, de naa.. változott. 

Vonásai nőiesebbek lettek, csinosabb is lett. Még mindig szeretem.. bár nehéz bevallani, egy percre sem feledkeztem meg róla. 

A fotózás jól telt vele, jó volt újra a közelében lenni, és az még jobb volt, hogy egy párt kellett alakítanunk. 


-Lili! -szóltam utána miután végeztünk, mert azonnal elviharzott.


-Igen? -fordult meg lassan. -Mit akarsz Harry?


-Hogy döntöttél? Eljösz a koncertre ugye? Kérlek. -fogtam meg a kezét, amit elhúzott.. Nem esett valami jól. 


-Nem tudom..nem tartom túl jó ötletnek..tudod, Perrie és Zayn miatt.. Nem szeretném nézni ahogy nyalják-falják egymást. -hajtotta le a fejét, szép szemeiben könnyek gyűltek.


-Hééj. -Töröltem le egy könnyet szeme sarkából. -Ne sírj, miattuk főleg ne. -Az is rosszul esett, hogy még mindig Zaynt szereti, és esélyem sincs nála, de nem akartam, hogy amiatt az idióta miatt szomorkodjon. 

-De én rontottam el, kitudja ha nem mondom neki, hogy keressen másik lányt és felejtsen el, lehet még mindig együtt lennénk. Távol egymástól, de legalább még szeretne. -csordult ki egyik után a másik könnycseppje. 

Nem mondhattam meg neki, hogy Zayn még mindig szereti, és Perrie csak figyelemelterelésként van neki. 

-Gyere! -húztam be egy sötét szobába, s szorosan megöleltem. Arcát nyakamba rejtve zokogott, nagyon rossz volt így látni őt.  

-Mi lenne, ha megpróbálnánk..féltékennyé tenni őt? -mondtam ki összepréselt szemekkel a szavakat, amelyek csak úgy égették a szívemet. Igaz, hogy szerettem Lilit, és nem akartam más sráccal látni, de azt sem akartam, hogy szenvedjen egy miatt. Szóval inkább látom őt boldognak..még ha az egyik legjobb barátom oldalán is.

-Mi? Ezt hogy érted? -nézett fel rám könnyes szemekkel. -Mit értesz az alatt, hogy tegyük féltékennyé? -szipogott, s összeráncolt homlokkal meredt rám. 


-Gyere el a koncertre, és mondjuk azt a többieknek, hogy együtt vagyunk. Rendezzünk szép kis szerelmi jeleneteket, Zayn ha még egy kicsit is él benne a tavaly nyár, akkor féltékeny lesz, és lehet rájön, hogy igazából te vagy az aki neki kell és nem a Szőke ciklon. 


-Gondolod, hogy ez bevállhat? -nézett rám reménykedve.


-Biztos vagyok benne. -adtam egy puszit feje tetejére, s én is bekönnyeztem. Áldozatokat néha hozni kell..még ha a szíved szakad is meg közben. 


x Lili szemszöge x


Miután lenyugodtam, megbeszéltünk mindent Harry-vel, anyu hazavitt, és egyből felmentem a szobámba . Egyedül kellett lennem, gondolkozni akartam. 

Biztosan jó ez a terv? Harry azt akarja, hogy menjek el a koncertre, és tegyünk úgy mindeki eőtt, mintha egy pár lennénk. Nem tudom, hogy elég erős vagyok-e ehhez. 

*Kopp-kopp*


-Igen? Gyere! -kiáltottam ki, mert valaki kopogott az ajtómon. Enikő bicegett be, elég bűnbánó fejjel. 

-mizu? -kérdeztem tőle, s mutattam, hogy üljön le az ágyra.

-Semmi. Igazából..beszélni akartam veled. -ült le, és felpolcolta a törött lábát. 


-Akkor mond. -dobtam neki oda még egy párnát, hogy elég jól legyen a lába.


-Sajnálom a tegnapit. Lili apa nem engedte hogy megmagyarázzam, és velem is kiabált, hogy hogy lehettünk ilyen felelőtlenek, nem tudtam, hogy mit is mondhatnék, teljesen ledöbbentem rajta. Nagyon sajnálom, hogy téged hibáztat az egészért. -arca elgyötört volt, hangja ideges. Igazat mondott.


-Semmi baj. -mosolyogtam rá, s végig simítottam a karján. -És..az az igazság, hogy most nincs is időnk arra, hogy rosszban legyünk. 


-Mert? Mi történt? Tényleg, milyen volt a fotózás? - vigyorodott el, s közelebb csúszott hozzám, fejét ráhajtotta a vállamra.


-Pont erről akartam beszélni valakivel. El se hiszed, hogy ki volt a párom, Harry Styles. 


-Mi? Ez komoly??? -visított fel nővérem. (igen, mostmár nővéremnek hívom, nagyon megkedveltem:) 


-Igen, az, de ne legyél ennyire izgatott, van ám rossz hírem is, tudom hogy tetszik neked Harry. Az a hülye ötlete támadt, hogy tegyük féltékennyé Zayn-t, úgy hogy játszuk el, hogy egy pár vagyunk. Szerinted mit tegyek? 


-Szerintem egyezz bele. 


-Mi? Azt hittem, hogy kiakadsz.. 


-Miért akadnék ki? Tudom, hogy az álkapcsolatokkal járnak csókok és kedves szavak is, de bízom benned, hogy te Zayn-t szereted és nem Harry-t, és remélem, ha visszaszerzed Zayn-t, összehozol Harryvel. -mosolyodott el, adott egy cuppanóst az arcomra, maj kibicegett a szobámból. 


-Köszönöm Enci. -suttogtam csak úgy magamban, s nehéz szívvel a telefonom után nyúltam.


*PhoneBook --> Harry Styles --> calling..*  To be continued. :)


Komikat kérek, szerintetek hogy fog Zayn reagálni Lilire és Harryre??? :DD

xoxo: Fabii :) x

2012. október 30., kedd

15.fejezet 1.rész - A fotózás

Itt a 15.fejezet remélem tetszik!!Jó olvasást és Komizzatok!!:))
Lili szemszöge:Egész este a tegnapi napon gondolkodtam.Holnap leszek 17 éves és félek apáék elfelejtik,vagy csak nem érdekli őket.Na mindegy,Reggel anyu keltett mert ugye közös programunk van. Gyorsan felöltöztem,megreggeliztem és lesétáltam az ajtóhoz.A konyhában apu reggelizett és anyu még a fürdőben volt.Bekopogtattam és beszóltam neki.
-Kész vagyok!!
-Rendben,csak 2 perc és én is.
Jött egyből a válsz,én el indultam az ajtó felé a cipős szekrényhez hogy kivegyem a Conversemet,de  apu rám mordult.
-Kisasszony!!Mégis mit gondolsz hova mész??
-Anyuval leszek
-Igazán??
Szökött az egekbe a szemöldöke.
-Igen,megyek vele dolgozni,még tegnap előtt megbeszéltem vele.
-Csakugyan??? Bree,Lili veled megy ma dolgozni??
-Igen,tegnap előtt megbeszéltük
-Rendben,tartsd rajta a szemed.
-Apa egy bocsánat kérés bele férne
Vágtam vissza neki.
-Ne légy szemtelen!!
Fenyegetőzött.
Felvettem a cipőmet és kimentem a kocsihoz. Fogalmam nincs mért csinálja ezt velem,mert mér nem vagyok 6 éves,de ki érti a felnőtteket??Anyu kinyitotta a kocsi ajtaját és beszálltunk,de mivel nem szeret vezetés közbe beszélgetni ezért bedugtam a Fülesem és egész úton hallgattam.
*30 perccel később*
-Megérkeztünk!!
Jelentette ki anyu,de nem biztos hogy ez volt,mert én a szájáról azt olvastam le,hogy megéheztünk,de az lehet lennek tűnik mert honnan tudná,hogy én mikor vagyok éhes??A gondolat menetem megzavart anyu egy újabb kijelentéssel.
-Most nagy a nyüzsgés,inkább maradj mögöttem és kövess.
Én csak bólintottam és beszenvedtem a zsebembe a fülesem.
Ahogy besétáltunk végighallgattam a dicsérő köszöntéseket és nézegettem a meglepett arcokat,maikor anyu kijelentette,hogy a lánya vagyok. Nagy nehezen átverekedtük magunkat a tömegen és anyu megmutatta nekem az öltözőt,mondjuk nem tudom miért.Amikor a elém toltak egy tucat ruhán én csak tudatlanul néztem anyura.Anya elmosolyodott majd felém fordult.
-Nem azért hívtalak be,hogy végig nézz egy fotózást,hanem,hogy te legyél lefotózva.
-De anyu én nem is tudom...
Mondtam zavartan
-Az elmúlt 1 évben nem foglakoztam veled és ezt sosem fogom megbocsátani magamnak és te vagy arra a legalkalmasabb,hogy egy Gray kollekciót viselj,mert senki más nem tudja úgy viselni mit egy Gray.
-Nem is tudom...nem vagyok modell alkat...
Mondtam zavartan
-A lányom vagy és gyönyörű
-Az a dolgod hogy ezt mond
Mondtam kicsit szemtelenül
-Nem egészen
Mosolygott rám
-És mi van ha nem megy??
Néztem rá aggódóan
-Itt vagyok és segítek!Na menj!!A sminked csak rád vár.Én itt megvárlak.
-Biztos??
Kérdeztem félénkem.
-Igen,ne menj..
Lökdösött oda sminkeshez, ahonnan egy mesterfodrászhoz, majd egy stylisthoz kerültem. Kemény 1 és fél óra alatt lettem kész. Fogalmam sincs, hogy mi tartott ilyen sokáig, nekem olyan volt, mintha két perc lett volna.

-Na? Milyen lettem? -léptem oda anyuhoz egy lila koktélruhában, szőke hajam hullámokban omlott a vállamra, a lábam pedig fájt a 10 centis magassarkúban, de tartottam magam.

-Csodálatos lettél kicsim. -mosolyodott el büszkén. -Na nem mintha eddig nem lettél volna az.

-Köszi anyu. Szeretlek. -öleltem meg, s magamba szívtam az oly' rég érzett édeskés virág illatát. -Én is téged kincsem.

-Bree, neharagudj, de felhívnád a kis sztárocskánkat, hogy hol van már? 10 perce itt kéne lennie. -zavart meg minket egy fiatal nő, jegyzetfüzettel a kezében.

-Persze Chanel, azonnal.

-Milyen sztárocskáról beszélt? -néztem furán anyura, miközben elővette a telefonját, és tárcsázott egy számot.

-Akivel a fotózásod lesz. -kacsintott rám, nekem pedig tátva maradt a szám.

-Azt hittem, csak egyedül leszek. -mondtam, de anyu mutatta hogy egy perc, és elvonult. Ezek szerint a sztárocska felvette a telefont.
Amíg telefonált, azon járt az agyam, hogy ki lesz majd a párom..

-Na 2 percen belül megérkezik a partnered, remélem örülni fogsz neki. -vigyorgott rám anyám mint valami őrült, végigsimított az arcomon, majd elsietett valamerre, engem otthagyva.

-Te vagy Lili ugye? -szólított meg a fotós, s miután bólintottam, odavezetett egy pink fal elé. Gondolom ott fogunk majd fotózkodni.

-Megjöttem! Nem kell mostmár idegeskedni a sztár befutott! -rontott be a szobába Harry Styles!

Na ne! Ő lesz a partnerem?! -Hol van az a csinos modell csajszi akivel fotózkodni fogok? Valaki mutasson rá. -vigyorgott, egészen addig, amíg a fotósunk tudtára adta, hogy én vagyok az a csini modell.

-Lili? -nézett rám ledöbbenve.

-Szia Harry, rég találkoztunk. -intettem neki, s zavartan lehajtottam a fejemet.

***
Na, szerintetek mi fog történni a fotózás alatt? :DD Lili és Harry régen nem találkoztak már, s most a sors újra egymás útjába sodorta őket, a beszélgetés elkerülhetetlen :P ~Komikat kérek :) 

Ja igen! Boginak mostanában nincsen annyi ideje, ezért nekem "adta" a blogot. Hi everybody I'm Fabii :) x
ennek a résznek az első felét még Bogi írta a másodikat már Én, remélem az én írásomat is úgy fogjátok szeretni mint az övét. Következő rész nemsokára :) x